Megjegyzések

Megjegyzések: ● A bejegyzési dátumoknak a valósághoz nincs köze, azok csak az – ábécé szerinti – sorbarendezést szolgálják.

● Az oldal folyamatos fejlesztés, bővítés alatt áll, amikor van rá időm, új személyekkel vagy a meglévők kifejtésével gyarapítom.
Ezt az oldalt manapság már nem szoktam írni-fejleszteni, de a korábbi írásaimat azért fent hagyom rajta.

● A blog tartalmazni fogja néhány történelmi "főszereplő" életrajzát is (mint pl.: Bocskai, vagy még híresebbek), azonban tekintettel arra, hogy róluk úgyis számtalan kötetnyi irodalom található nyomtatott formában és neten is, valamint nekem is jóval több idő ezeket összevetni és leírni; ezért elsősorban nem ilyen személyekről fog szólni ez az oldal. Megpróbálom inkább kevésbé ismert, ám mégis nagyszerű személyek életrajzát felvázolni, akikről nehezebb is az olvasóknak máshol összefoglalva információt találni és nekem sem szükséges túl sok részletet leírnom róluk.

Akiknek az életrajza már késznek tekinthető, azok neve a jobboldali tartalomjegyzékben található.

A nevek mellett tájékoztatásképp, zárójelben, megtalálható, hogy az adott személy életrajzánál kb. hány oldalas olvasmányra számíthat az olvasó.


2011. április 5., kedd

Batthyány Lajos


gróf Batthyány Lajos
1807–1849


főúr, politikus, magyar miniszterelnök (1848)
A reformkor kiemelkedő alakja; az első független, felelős magyar kormány miniszterelnöke; a szabadságharc utáni megtorlás vértanúja.


Batthyány Lajos a nagymúltú németújvári Batthyány-család leszármazottjaként született 1807. február 10-én, Pozsonyban. Szülei Batthyány József Sándor és Skerlecz Borbála. Röviddel Lajos születése után, szülei elváltak és az anya Bécsbe költözött Lajossal és másik gyermekével. Lajos apjának 1812-es halála után, anyja megkaparintotta kisfiának hatalmas örökségét és fényűző életet élt.
Lajost először házitanító oktatta, majd könnyelmű anyja Bécsbe küldte, egy nevelőintézetbe. 16 éves kora után, az intézetből kikerülve, katonai pályára lépett, valamint a zágrábi jogi akadémián tanult és diplomázott. Utazgatott Európában és örökségére várva, meggondolatlanul nagy adósságot halmozott fel.
Hazatérése után bekapcsolódott a politikai közéletbe, 1830-tól a felsőtábla tagja volt; bár egyelőre semmilyen különösebben lényeges politikai szerepet nem játszott.
1834 végén házasságot kötött az akkor 18 éves Zichy Antónia grófnővel, akitől három gyermeke született: Amália, Ilona és Elemér (mindhárman 80 év feletti kort értek meg).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése